Apamesél

Alacsony Palkó és a medvekutya

Ez egy igazán hideg februári este volt. A fagy éppen csillagokat a szórt a hóba, ami így pontosan úgy nézett ki, mintha 1000 meg 1000 üvegszilánk heverne szanaszét. A Hold fénye táncot járt a szikrázó pelyheken, végighaladt a fák tetején lévő zúzmarán, ami így teljesen úgy nézett ki, minta porcukorral szórták volna be.

Alacsony Palkót mindez nem érdekelte. Teljesen magán kívül volt a morcosságtól, amit azért érzett, mert a társai megint csúfolták. Igen, csúfolták, de persze nem most először.

Palkónak szép barna bundája, fekete gomb szeme és orra volt, csak sajnos nem nőtt túl nagyra. Mondhatni, alacsonyra sikeredett, vagyis hát nem lett igazán magas, de attól még nagyon szép kis medve volt. Egy igazán nagyon medvés medve. A társai azonban, akik szintén medvék voltak, folyamatosan gúnyolódtak vele.Törpemedve, vagy Minibocs, így hívták.

- Palkóóóka, Palkóóóka, akkora, mint egy kiskutya! - kiabálták vihogva nap mint nap.

Palkó nem szeretett velük lenni, de hát muszáj volt, ugyanis egy cirkuszban dolgoztak együtt. Mindig máshová utaztak. Felállítottak egy hatalmas sátrat. Kék-fehér-piros színű, igazi cirkuszi sátor volt, a tetején egy nagy piros zászlóval. Ha fújt a szél, akkor a zászló úgy lobogott, mintha valaki dróton rángatta volna. Az esték szörnyűek voltak Palkó számára. Mivel ő volt a legkisebb és a leggyengébb, mindent vele csináltattak a cirkusz körül. Minden este ő mosogatott és ő pakolt el. Neki kellett takarítani, de az előadások utáni rendrakás is az ő feladata volt

Az előadások meg hajjaj! Volt egy közös számuk, amit a közönség nagyon szeretett, de Palkó utálta, mert mindig kiszúrtak vele. Elgáncsolták, tortával dobálták, vízzel teli lufit durrantottak ki rajta, szóval csupa olyasmit tettek vele, amin a közönség ugyan nevetett, de neki nagyon rosszul esett. Így hát Palkó elhatározta, hogy egyszer majd megszökik. Aztán az egyik este betelt a pohár.

A cirkuszban dolgozó bohóc, akit egyébként Maki Mikinek hívtak, egy csimpánz volt, bár Palkó szerint inkább bolond volt, mint csimpánz, mert cukorral ette a bundáskenyeret, és nyerített, mint egy ló, pedig elvileg csimpánz volt. Történt egyszer, hogy Maki Miki lebetegedett, így hát valakinek el kellett vállalnia a szerepét. Mivel a közönség úgyis mindig a Palkón elkövetett csínytevéseken nevetett, a többiek úgy gondolták, hogy a kis medvéből ideális bohóc lesz.

- Idefigyelj, Minibocs! - szólt Palkóhoz az egyik medve gúnyosan. - Estére befestjük kék színűre a bundádat, az orrod meg pirosra és te leszel a bohóc!

Palkó végleg elkeseredett. „Még mit nem”, gondolta, de kimondani nem merte, mert félt, hogy esetleg elagyabugyálják, így inkább csendben maradt, de elhatározta, hogy ma este megszökik. Őt biztosan nem festik be kékre!

Előadás előtt elbújt az egyik lakókocsi mögé, megvárta, míg egy kicsit besötétedik, aztán mikor a társai elkezdtek készülődni, akkor a hátsó kijáraton eliszkolt. Futott, ahogy a kis lába bírta. Elég sötét volt már, de mivel nem volt felhő az égen, a hold szinte bevilágította az egész tájat, mintha direkt Palkónak akart volna utat mutatni a közeli falu felé.

„Éjszakára meghúzom magam ott, aztán majd reggel kitalálok valamit.”, gondolta, és még inkább a nyakába szedte a lábát, közben azon morfondírozott, hogy valahol biztosan létezik valaki, akivel jókat lehetne játszani anélkül, hogy csúfolódna vele.

- De vajon hol? - mondta ki hangosan, amit gondolt, és továbbiszkolt. El kell érnie a falut, mielőtt észreveszik, hogy megszökött. A völgyben sok kis ház sorakozott egymás után katonás rendben. A kéményekből füst kígyózott az ég felé, a csillagok úgy ragyogtak, mint a szülinapi gyertyák. A csendet csak az egyik ház udvarán lévő kutyák ugatása törte meg. Ahogy közeledett, egyszer csak a Hold fénye pont ennek a háznak a kapujára világított. Illetve, ahogy jobban megnézte, nem is a kapujára, hanem inkább a kapu előtt álló hatalmas bokorra.

- De furcsa - mormogta Palkó, majd arra vette az irányt.

Kuvasz Kázmér pont ebben a bokorban ült. Annyira ideges volt, hogy nem vette észre a közeledő mackót, és különben is, éppen most döntött úgy, hogy elég volt. Hát hogy lehet az, hogy a többiek már megint rajta köszörülik a torkukat, mérgelődött Kázmér. Hiába volt ő legnagyobb, dús, barna bundás, igazi nagy kutya, hatalmas, fekete szemekkel, igazából egy légynek sem tudott ártani. Illetve egyszer egy légynek eltörte a lábát, de az nem számít, mert nem vette észre, és véletlenül ráült.

Kázmér tizedmagával lakott egy ház udvarán. Kilenc tacskó kutya, akik olyan egyformák voltak, hogy nem lehetett őket megkülönböztetni, meg ő. A tacskó kutyák köztudomásúlag elég kisnövésű kutyák, Kázmér meg egy igazi nagy kutya volt. Csak az egyik lába volt akkora, mint egy egész tacskó. Csúfolták is ezért folyamatosan. „Óriásláb! Medvekutya!” - ugatták a tacskók. Kázmér meg szégyelte magát. Hát most mit csináljon, hogy ekkorára nőtt. Nem tehet róla. De hiába. A többiek nem kegyelmeztek. Volt, hogy kilencen vették körül, és egyfolytában gúnyolták. „Dagadék, dagadék, feje nagyobb, mint egy szék!” Ezért Kázmér inkább a háttérbe húzódott, hogy okot se adjon a tacskóknak arra, hogy megint vele csipkelődjenek. Esténként magányosan bámulta a Holdat, de ugatni, ahogy az egy jó kutyához illik, nem merte, inkább csendben maradt. Így tett ma este is, behúzódott a kapu előtti nagy bokorba, és azon gondolkodott, hogy vajon van e hozzá hasonló sorsú, és, persze, méretű valaki, akivel úgy lehetne barátkozni, nagyokat futkározni, és játszani, hogy közben nem csúfolnák a termete miatt.

Ahogy Palkó közelebb ért, a bokorból neszt hallott. Nem is neszt, inkább csak egy halk, morgásszerű valamit.

- Ki van ott? - kérdezte a kis medve, de közben elmélyítette a hangját, hogy nagyobbnak tűnjön, mint amilyen valójában.

- Ott kivan? - vakkantotta rá Kázmér, és közben előbújt a bokorból.

- Palkó vagyok! - vágta rá Palkó, és direkt nem tette hozzá, hogy Alacsony.

- Nahát, te tényleg medve vagy! - csaholta Kázmér. - Én még ilyen közelről nem is láttam medvét! Szervusz, Kuvasz Kázmér vagyok!

- Szervusz!- dörmögte lelkesen, most már nem mélyített hangon Palkó. Nagyon örült, hát ez a jófej kutya nem is vette észre, hogy ő kicsi? Tényleg nem vette észre, vagy csak nem szólt? Vagy az is lehet, hogy mégsem kicsi? - Igazán nagyszerű kutya vagy! - brummogta a medve.

Kázmér nagyon boldog volt, hogy ez a medve egyszerűen tudomást sem vett arról, hogy ő milyen nagy. Vagy lehet, hogy nem is nagy? Gyorsan beszédbe elegyedtek. Palkó és Kázmér is elmesélte, hogyan bántak vele a többiek, majd elhatározták, hogy közösen folytatják a Palkó által elkezdett utat, és keresnek egy olyan helyet, ahol nem gúnyolják őket.

Elindultak hát, és ahogy ott bandukoltak a hóban, egyszer csak megszólalt egy hang:

- Hé, Ti ott! Tényleg nem veszitek észre?

A két bundás összerezzent, a hang tulajdonosát kutatva.

- Itt vagyok fenn! - mondta a hang.

Palkó felnézett, és a Holdat látta rájuk mosolyogni.

- Mit nem veszünk észre? - kérdezte a medve.

- Hát ezt! - mondta a Hold, és minden erejét megfeszítve világított. Úgy ragyogott, mint ezer zseblámpa.

Ekkor Kázmér a földre nézett, és meglátta. Oldalba bökte Palkót:

- Ide nézz! - mutatott a földre.

Most már Palkó is látta. Egyszerűen hihetetlen volt. Az árnyékuk. Az Ő és Kázmér árnyéka a hóban teljesen egyforma volt. Két, egyforma méretű, bundás árnyék...

Most, ha lehet, még vidámabban baktattak egymás mellett az úton, örültek annak, hogy barátra találtak.